A 3D chipek – mint például a 3D NAND és FinFET eszközök –, valamint a MEMS-komponensek gyártása során a vékonyréteg-leválasztás egyik legfélelmetesebb kihívása a „lépéses lefedettség”.
Amikor a szubsztrátum felülete sűrűn tele van mély árkokkal és mikroszkopikus pórusokkal, a lerakódott atomok vagy molekulák hajlamosak gyorsan felhalmozódni a nyílás szélein, ami "idő előtti lezáráshoz" (vagy "elcsípődéshez") vezet. Ez felfogja a mikroszkopikus üregeket az árkok belsejében. Az ilyen rejtett üregek jelátviteli anomáliákat vagy elektromos meghibásodást okozhatnak, és akár fókuszpontként is szolgálhatnak a feszültség feloldásához a következő gyártási lépések során.
Ennek a kitöltési kihívásnak a megoldása nem egyszerű feladat. Az erősen irányított fizikai gőzlerakódás (PVD) nagyrészt hatástalan mély, keskeny területek esetén; eközben a Chemical Vapor Deposition (CVD) és az Atomic Layer Deposition (ALD) – mindkettő kiváló konformalitási küzdelméről ismert, amikor a gázmolekulák nem tudnak bediffundálni a nagy képarányú, szűk résekbe. Ha nem gondosan irányítják, ezek a folyamatok jelentősen lelassíthatják a termelési teljesítményt is.
A chipgyártás fő kihívása a prekurzormolekulák felületi diffúziójának és reakciósebességének pontos szabályozásában rejlik – mindezt a magas termelési kapacitás fenntartása mellett – annak érdekében, hogy a mély, nanoméretű keskeny rések egyenletesen és hibák nélkül legyenek kitöltve.

