A kísérletek azt mutatják, hogy bármely anyag bizonyos mértékig mágnesezhető, ha külső mágneses térbe helyezzük, bár a mágnesezettség mértéke változó. A külső mágneses térben mutatott tulajdonságaik alapján az anyagokat öt kategóriába sorolhatjuk: paramágneses, diamágneses, ferromágneses, ferrimágneses és antiferromágneses.
A molekuláris áram hipotézise szerint az anyagoktól nagyjából hasonló tulajdonságokkal kell rendelkezniük a mágneses térben; a megfigyelt viselkedésbeli különbségek azonban ennek a hipotézisnek a korlátait jelzik. A valóságban a különböző anyagok mikroszkopikus szerkezete eltérő, és ezek a szerkezeti különbségek a mágneses tulajdonságok változásának hátterében.
A paramágneses és diamágneses anyagok a gyengén, míg a ferromágneses anyagok az erősen mágneses anyagok közé sorolhatók.
A „mágneses anyagok” kifejezés általában erősen mágneses anyagokra utal. Ezeket az anyagokat lágymágneses anyagokra és keménymágneses anyagokra osztják a mágnesezés utáni lemágnesezésük egyszerűsége alapján. A könnyen lemágnesezhető anyagokat lágymágneses anyagoknak, míg a nehezen demagnetizálható anyagokat keménymágneses anyagoknak nevezzük. Általában a lágy mágneses anyagok alacsony remanenciával, míg a kemény mágneses anyagok magas remanenciával rendelkeznek.

